Ausztrália politikai értelemben az Ausztrál Államszövetség köznapi elnevezése. Az Ausztrál Államszövetség a hatodik legnagyobb területű ország a Földön; az egyetlen olyan, amely egy egész kontinensre kiterjed, Ausztrália és Óceánia legnagyobb országa. Új-Zéland tőle délkeletre, Indonézia, Pápua Új-Guinea és Kelet-Timor északra helyezkedik el. Az Egyenlítőtől délre (a déli féltekén), a 10. és a 40. szélességi kör között található.
A név a latin terra australis incognita kifejezésből ered, jelentése ’ismeretlen déli föld’. Ausztrália felfedezése előtt ezen a helyen egy feltételezett földrészt jelöltek így a térképeken. A szárazföld felfedezése után a kontinenst elnevezték Ausztráliának. A kontinens neve a brit gyarmati idők után, a függetlenedő domínium korában az itt létesülő politikai alakulatra is átment, ami értelmezési problémákhoz vezet, mivel az állam a teljes földrészt nem foglalja magába, a kontinenshez tartozik még Új-Guinea szigete és tágabb értelemben Új-Zéland egy része.
Ausztrália az Indiai- és a Csendes-óceán határvonalán helyezkedik el. Északon a Timor- és az Arafura-tenger, valamint a Torres-szoros, délen és nyugaton az Indiai-óceán, keleten a Korall- és a Tasman-tenger határolja.
Legészakibb pontja a York-fok (déli szélesség 10°41`), legdélibb pontja pedig a Bass-szorosba nyúló kiszögellés a Wilson-fok (déli szélesség 39°8`); ezek mintegy 3180 km-re vannak egymástól.
A kontinens hossza nyugat-keleti irányban a Steep-foktól (Greenwichtől keletre 113°9`) a Byron-fok-ig (keleti hosszúság 153°9`), mintegy 4000 km.
Jelentősebb félszigetei:
Jelentősebb tengeröblök:
Jelentősebb szigetek:
A kontinens átlagosan 300 m-rel emelkedik a tenger szintje fölé; teljes területének mindössze 6%-a van 610 m-nél magasabban.
Területének 85%-át az úgynevezett Outback, a világ egyik legősibb tája foglalja el. Vörös sziklák, vörös por, okker síkságok, bíbor színben úszó hegyek, ragyogó kék ég és magányos házikók jellemzik a végeérhetetlen sivatagi tájat.
Ausztrália földrajzi szempontból három részre osztható:
Mivel a földrész igen száraz, kevés rajta a nagyobb vízfolyás. Említésre érdemes folyói a Darling és a Murray, amelyek a Nagy-Vízválasztó-hegység csapadékos lejtőjéről szállítja a vizet az alföld felé. A keleti lejtőkről sok bővizű, de rövid folyó fut a Csendes-óceánba. Legnagyobb időszakos tava az Eyre-tó, kiterjedése állandóan változik. A kontinens nagy része lefolyástalan. Gyakoriak a sós tavak, sós mocsarak.
Földrajzi elhelyezkedése következtében Ausztrália egyharmadára a trópusi, kétharmadára a mérsékelt óceáni éghajlat a jellemző. Az évszakok az európaihoz képest féléves eltolódásban váltják egymást: amikor nálunk tél van, ott akkor van nyár.
A partközeli területeken az óceánok, tengerek kiegyenlítő hatása mérsékli a téli és nyári, illetve a nappali és éjszakai hőmérsékleti szélsőségeket. Sydney-ben például a januári – tehát nyári – középhőmérséklet 22 °C, júliusban – tehát télen – általában 12 °C körül van. (Viszonyításul: Budapesten a téli-nyári átlagos középhőmérsékleti érték közötti különbség 23 °C körüli.)
A belső területeken azonban szélsőséges hőmérsékleti értékek is jellemzőek a kontinentális éghajlati hatás miatt. Meghatározza a hőmérséklet alakulását a tengerszint feletti magasság is. Az éghajlat további alakítói a légáramlások: a nyári passzátszelek, amelyek bőséges csapadékot (nyári monszun) hoznak a kontinens északi, északkeleti részére és a keleti partvidékre.
A téli időszakban a nyugati szélrendszer esőfelhői öntözik a déli, délkeleti partokat és Délnyugat-Ausztráliát. A kontinens belsejében és északon – a délkeleti passzátszelek miatt – azonban a tél száraz. Mivel magas hegyek nem szabdalják a légköri képződményeket, gyakoriak a szélsőséges időjárási jelenségek, a hatalmas szárazságok vagy a pusztító áradások. Ausztrália északi partvidékén november és március között pusztító hurrikánok söpörhetnek végig.
Ausztráliának a világon egyedülálló növény- és állatvilága van, mert a kontinens évmilliók óta elkülönült a többi kontinenstől. A jelenség oka a kontinens történelmében keresendő. A földrész egykor Ázsia keleti részével volt összekötve, melytől úgy 50 millió éve vált külön – ennek nyomán keletkezett a Maláj-félsziget tengerbe nyúló földnyelve. Abban az időben háromféle emlőscsoport népesítette be Földünket: a tojással szaporodó kloákások, az erszényesek és a méhlepényesek. A kloákás és az erszényes emlősök 50 millió évvel ezelőtt érkeztek Ausztráliába, még mielőtt a tenger végképp elválasztotta volna az ázsiai földrészről. A végeláthatatlan síkságokat kenguruk népesítették be, és itt telepedtek le a kisebb erszényesek: a közönséges vombat és a patkánykenguru is, melyek a talajba vájt alagutakban közlekednek. A leginkább az európai farkasra emlékeztető tasmán tigris a nagyragadozó szerepét töltötte be, a tasmán ördög funkciójának a kontinensünkön honos menyétféléké (nyest, hermelin...) felel meg. Az északi erdők fáit a kuszkuszok, a koalák és az erszényes mókusok népesítenek be. Ez a Földön egyedülálló, gazdag állatvilág veszélybe került. A gyarmatosítók különféle állatokat telepítettek be: a prériket elpusztító nyulakat és a birkákat, melyek Ausztrália szárazabb vidékeire űzték a kengurukat. A macskák és rókák megjelenése nyomán a zsírfarkú erszényescickányt, a vombatot és az közönséges erszényesnyulat hamarosan a kihalás fenyegette.[2] Ausztrália különleges növényei közül ismeretesek az eukaliptusz-fajok, amelyek egyes fajtának a leveleit a koalák előszeretettel fogyasztanak, valamint az akácia-félék és a kefevirágok. Valamely ausztráliai növényfaj jellemzője, hogy rendkívül fényigényes.[3]
Esőerdők
Sivatagos területek
Ligeterdők
A keleti tengerparton, valamint a délkeleti és délnyugati területeken.
Ausztrália címerállata, az ausztrál szavannák jellegzetes állata. Közülük a legnagyobb a vörös óriáskenguru. Feje kicsi, mellkasa szűk, mellső végtagjai rövidek. Megnyúlt, erőteljes hátsó ugrólábán sebesen ugrál, közben hosszú farkával egyensúlyozva 8-10 métert is ugrik. Növényevő. Kicsinyét erszényében hordozza.
Tenger
Ausztrália egy egész kontinens, hatalmas kiterjedésű érintetlen területekkel. A szövetségi és tagállami kezelésben lévő, összesen 560 nemzeti park az ország területének 7,55%-ára terjed ki.[4]
Az UNESCO az alábbi területeket tekinti természeti világörökségnek:[5]
Az angolszász gyarmatosítók előtt a kontinensen csak bennszülöttek éltek. Sorsuk számos rokon vonást mutat az észak-amerikai indián népek golgotájával. A 18. századig e szinte teljesen lakatlan földrész Terra Australis Incognita-ként élt az európaiak gondolkodásában; egy kontinens ismeretlen határokkal. A kor térképészei Déli Földnek hívták. Ausztráliát ekkor már mintegy 40 000 éve lakták a bennszülöttek. Az őslakosok a feltevések szerint Délkelet-Ázsiából, a mai Indonéz-szigetek felől érkeztek. A legújabb antropológiai kutatások szerint Ausztráliában vívták az első csatát a Földön, mint ahogy gondolatait is itt rögzítette először az ember. A bennszülöttek kultúrájának minden része a nomád életmódról tanúskodik. A mítoszok szerint őseik óriás kenguruk voltak (vagy kígyók, emuk), akik dalaikkal alkották meg a tájat, adtak életet a növényeknek, állatoknak, embereknek. A teremtés után eggyé váltak a Földdel (totemek tisztelete innen ered). A bumerángot kb. 10 000 évvel ezelőtt találták fel az őslakosok, és csak néhány középső sivatagos területen használta néhány törzs kisebb állatok elejtésére.
A 15. században a kínai Cseng-Ho admirális több felfedező utazást tett az Indiai-óceánon, de csak a szomáliai Mogadishuig jutott el. A kínaiakat az Indiai-óceánon a portugálok és a spanyolok követték, amikor a 16. században valószínűleg elérték Ausztrália északi partjait. 1602-ben megalapították a Holland Kelet-indiai Társaságot és kereskedelmi állomásokat alakítottak ki. A holland Willem Jansz volt az első európai, aki partra szállt a kontinensen, 1606-ban. A földrészt Új-Hollandiának nevezték el. 1607-ben a spanyol Luis Vaez de Torres hajózott végig először a később róla elnevezett szoroson, mely Új-Guineát és a York-fokot kötötte össze. 1642-ben a holland Abel Tasman elérte a mai Tasmaniát, felfedezte Új-Zélandot. A 17. század folyamán a hollandok feltérképezték az általuk Új- Hollandiának nevezett Nyugat- és Észak-Ausztrália partvonalát, de letelepedési szándékot nem mutattak. 1770-ben James Cook végighajózott és feltérképezte a keleti partvonalat, melyet Új-Dél-Wales-nek nevezett és III. György király utasítására brit fennhatóság alá vonta azt 1770. augusztus 22-én.
Az amerikai függetlenségi háborúban az angolok elvesztették újvilági gyarmataikat. Minthogy ezért fegyenctelepek nélkül maradtak, figyelmük Ausztrália felé fordult. 1788-ban Arthur Phillip kapitány 11 hajóból álló flottája 1788. január 18-20-a között érkezett a mai Sydney déli külvárosai, a nemzetközi repülőtér és kereskedelmi kikötő környékén található Botany-öbölbe, mintegy 1350 emberrel, katonákkal, fegyencekkel és hivatalnokokkal a fedélzeten. Hamarosan rátaláltak azonban a jóval védettebb és letelepedésre alkalmasabb Port Jackson öbölre, a mai Sydney Harbour-ra, amely a mai világváros alapításának is tekinthető. A első fehér település a brit belügyminiszter tiszteletére Sydney Cove-nak nevezett városnegyed a világhírű Operaház épületének helyén 1788. január 26-án (Ausztrália nap) az Egyesült Királyság fegyencgyarmataként alapíttatott. A második flotta, melyet gyakran a „halál flottájaként” is emlegettek (278 elítélt vesztette életét a hónapokig tartó út során az első flotta 48 halálos áldozatával szemben és a túlélők is komoly betegen szálltak partra) érkezése 1790-ben életmentő ellátmánnyal megrakva érkezett. Habár az első civil telepesek már 1793-ban megérkeztek, 1823-ig Új-Dél-Wales fegyenctelepként működött, főként fegyencek, katonák, matrózok és azok családjai által népesítve be a kolóniát.
Hamarosan megjelentek a bordélyok, a Bengáliából importált rum és az első gyilkosságokat is elkövették. A rendteremtésre London 1805-ben a vaskezű William Bligh-t küldte a gyarmatra. 1808-ban a gyarmat fellázadt ellene. Utódja, Lachlan Mecquarie által végrehajtott reformok a szabad telepedők számára is vonzóvá tette Ausztráliát. Házakat, közműveket építettek és megnyílt az első bank is; Sydney tíz év alatt várossá lett. 1813-ban kelt át egy expedíció a Kék-hegységen (a Nagy-Vízválasztó-hegység) és pillantotta meg a mögötte elterülő sivatagot. 1817-ben elfogadták Matthew Flinders javaslatát, hogy a földrészt Új- Hollandia helyett Ausztráliának nevezzék.
A bennszülöttek fegyveres ellenállása rendszerint lemészárlásukkal végződött. 1856-ban született az első törvény a victoriai bennszülöttek védelmére, de ekkor már csak 50 000 őslakos élt a kontinensen.
Van Diemen’s Land, a mai Tasmania első települése 1803-ban jött létre és 1825-től önálló kolóniaként működött. Az Egyesült Királyság 1829-ben jelentette be igényét és fennhatóságát Nyugat-Ausztrália iránt, majd Új-Dél-Wales tartományától leválasztva 1836-ban Dél-Ausztrália, 1851-ben Viktória, 1859-ben Queensland és 1863-ban a független és szabad (azaz nem fegyenctelep) Dél-Ausztrália tartományaként az Északi Terület tartományát hívta életre. Viktória és Nyugat-Ausztrália szintén szabad tartományként alapíttatott, később azonban befogadott fegyenceket, akiket az anyaország egészen 1864-ig deportált a kontinensre. Ugyan a földrész nagy része sokáig felfedezetlen maradt 1826-ban vagy 29-ben Nagy-Britannia bejelentette egyeduralmát.
A brit korona 1823-as törvényével (New-South-Wales Act) életre hívta a Legfelsőbb Bíróságot és a Törvénykezési Tanácsot – gyakorlatilag felelős parlamentet. Ezen lépésekkel kívánta a korona bevezetni az angol polgári törvénykezést és rendet. Földkérdésekkel azonban egészen az 1830-as évekig nem foglalkoztak. Eleinte a felfedezők és bennszülöttek kapcsolata békés volt, alapvetően élelem, víz, szerszámok, ruhák és egyéb termékek cserekereskedelmében merült ki. Ez a viszony azonban hamarosan romlani kezdett, amint az őslakosok ráeszméltek, hogy a föld és annak kincsei – amely a megélhetésüket biztosította – veszélybe került. Konfliktusokkal tűzdelt évtizedek után 1835-ben született két megállapodás a gyarmatosítok és az Aboriginal Kulin törzs között 600 ezer hold „megvásárlásáról” Melbourne környékén. Ez és ehhez hasonló ügyletek hatására Sir Richard Bourke, Új-Dél-Wales kormányzója nyilatkozatban jelentette ki, hogy a brit korona képviselőinek érkezése előtt Ausztrália földje senkinek tulajdonát nem képezte. A kérdés ezen irányú megközelítése egészen 1992-ig, a Mabo-ügy esetéig gyakorlatban volt.
1851-ben Melbourne közelében aranyat találtak, pár hónappal később pedig Victoriában, Új-Dél Wales-ben és a Nagy-Vízválasztó-hegységben. Kitört az aranyl